"A volt alpolgármesteri irodában lévő beépített széf kulcsát még októberben átadta a hivatal egyik dolgozója Tétényi Éva sajtóreferensének" - állítja a szervezet, hozzátéve, hogy az esetről hivatalos jegyzőkönyv készült. A párt helyi szervezete közleményében rámutatott, a csütörtöki sajtótájékoztatóval Tétényi Éva egy "koholt botránnyal" akarta elterelni a figyelmet a Fidesz szerint törvénytelenül elindított csődeljárás következményeiről."Kíváncsiak lennénk arra, hogyan és mikor kerülhetett bele az ominózus lista a széfbe, ha egyáltalán ott volt! Feketelistának egyébként sem neveznénk, hiszen semmiféle megjegyzés, kommentár nincs hozzáfűzve a nevekhez" - írta az esztergomi Fidesz.Csütörtökön Tétényi Éva, a város független polgármestere bemutatott egy listát és egy kapcsolati hálót, melyet a volt alpolgármester széfjében találtak. A kézzel írott dokumentumokon olyan személyeket soroltak fel, akiknek vitás ügyük volt a korábbi önkormányzattal.Az MTI birtokába került lista azóta megtekinthető több weboldalon. Első helyein szerepel többek között Völner Pál államtitkár, valamint kabinetfőnöke és annak férje, aki az önkormányzat által megszüntetett Szent István Gimnáziumban tanított, továbbá a gimnázium igazgatóhelyettese és férje, aki a megyei napilapban írt Meggyes Tamás volt fideszes polgármesterről. Néhány emberről név szerint vezetett nyilvántartást találtak, melyben felsorolják az önkormányzat ellen elkövetett állítólagos bűneiket és elemzik a képviselő-testület ülésein tanúsított magatartásukat.A polgármester közölte: a város lakói előtt ismert, hogy a listán szereplő személyek szinte mindegyikét megkülönböztetett figyelemmel kísérte az előző, fideszes vezetésű önkormányzat, legyen szó akár építési engedélyről, üzletnyitásról, állásuk megszüntetéséről vagy intézmények finanszírozásáról.
A Fidesz szerint Tétényi hazudik az esztergomi "feketelistáról"
Bárki, bármikor elkészíthette azt a dokumentumot, melyet az előző városvezetés által összeállított feketelistaként mutatott be csütörtökön a polgármester. Az akció az október óta tartó hazugságáradatnak a folytatása, amellyel Tétényi Éva a sajtó segítségével próbálja lejáratni az előző vezetést - közölte a Fidesz esztergomi szervezete pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.