A közlemény szerint a Balaton partján Balatonfenyvesen, Balatonmáriafürdőn, Balatonmáriafürdő-alsón, valamint a kaposmérői temető egy részén és Somogyszentpálon tilos a koporsós temetés. A halottak csak hamvasztás után kerülhetnek végső nyughelyükre.
Nem végezhető koporsós temetés azon a temetési helyen, ahol a talajvíz a talajszint alatti két métert eléri - idézte indoklásként a temetésekre vonatkozó törvényi előírást a szervezet.
Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek kedden arról számolt be, hogy felmérték, az országban hol vannak olyan temetők, ahol tartósan számolni kell a magas talajvízzel. Ennek alapján Somogy megyében Nagyatád és a Rinya folyó vízgyűjtő területe érintett kilenc temetővel, amelyekben évente mintegy 200 temetést végeznek.
A nagyatádi központi temető egy részén nem vállalják a koporsós temetést - említett példát az ügyvezető, hozzátéve: a kialakult helyzet miatt a hamvasztásos temetések száma 5-ről 21 százalékra nőtt.
Puskás Béla hangsúlyozta, a szabályozásra kegyeleti és népegészségügyi ok miatt van szükség. A magas talajvíz miatt érintett területeken Somogyban egyelőre csak a hamvasztásos temetés a megoldás - tette hozzá.
Az ügyvezető megjegyezte: az országban már több helyen, főként Szeged környékén alkalmazzák a latin országokban elterjedt föld fölötti kriptaépítést. Megoldásként említette még a talajvíztől védetten megépített ideiglenes kripta lehetőségét, ahol átmeneti időre helyezik el a koporsót.
A magas talajvíz miatt tilos a koporsós temetés több somogyi településen
Tilos a koporsós temetés több somogyi sírkertben a magas talajvíz miatt - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szerve.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.