Kármán Irén felperes a keddi tárgyalást követően az MTI-nek elmondta, a bíróság arra hivatkozva utasította el keresetét, hogy álláspontjuk szerint a rendőrség szubjektív véleményt fogalmazott meg és nem tényt közölt, amikor azt nyilatkozta, a Kármán Irén sérelmére elkövetett bűncselekmény "nem ott, nem úgy és nem akkor" történt. Elmondása szerint a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete ellen fellebbezni fognak, mert szerintük ez tényközlés volt.
Kármán Irén 2009 áprilisában nyújtott be keresetet, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felelősségét, és 4 millió forint vagyoni, valamint 2,7 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetését kérte. Szerepelt a keresetlevélben az is, hogy az alperes NNI sajtótájékoztatón mondja el, hogy megsértette Kármán Irén jó hírnevét.
Az periratok szerint Cs. Zoltán, az NNI egykori bűnügyi főosztályvezetője 2007 július 4-én, majd másnap több műsorban is - a felperes szerint - valótlan tényeket közölt a bűncselekménnyel kapcsolatban. A Nap-kelte című műsorban a főosztályvezető azt mondta, a felperes sérelmére elkövetett bűncselekményt "nem ott, nem úgy és nem akkor" követték el. Ez a kijelentés képezi felperes keresetének alapját, mert nyomozó újságíróként szerzett szakmai hírnevét, és hitelét rontották le ezzel a bíróság ismertetése szerint.
Kármán Irén újságírót - aki az 1990-es évek olajszőkítési ügyeivel foglalkozott - elmondása szerint 2007. június 22-én éjszaka Pesterzsébeten ütötték le és tuszkolták be egy kocsiba, majd brutálisan megverték, és összekötözve a lágymányosi Duna-parton hagyták, ahol egy horgász talált rá.
A nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Iroda július elején sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol elhangzott: a beszerzett bizonyítékok alapján megállapítható, hogy Kármán Irént nem ott, nem akkor és nem úgy bántalmazták, ahogy korábban vallomásában elmondta.
Kármán Irén első fokon pert vesztett
Elutasította a bíróság Kármán Irén keresetét, amelyben az újságíró a többi között 4 millió forint vagyoni és 2,7 millió forint nem vagyoni kártérítést kért a Nemzeti Nyomozó Irodától jó hírnév megsértése miatt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.