Vilmányban egy 55 éves férfit lakása fűtetlen nyári konyhájában találtak holtan; az elsődleges orvosi vizsgálat alapján az egyedül élő férfi halálát kihűlés okozhatta, a lakóépületben a hőmérséklet megegyezett a kintivel - ismertette Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Ormosbányai otthonában egy szintén egyedül élő 51 éves férfi halt meg. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a lakás több ablakából hiányzik az üveg, azokat a tulajdonos függönnyel igyekezett pótolni. A férfit korábban már fagyásos sérüléssel kórházban kezelték, ahonnan saját felelősségére távozott. A kályha tűzterében csak kihűlt hamut találtak.
A szemle során idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak, a rendőrség mindkét esetben közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset pontos körülményeit.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében az előző télen összesen 16 kihűléses haláleset történt, míg a mostani hideg idő már 17 emberéletet követelt.
Egyedül élő emberek hűltek ki Borsodban
Két ember vesztette életét kihűlés miatt hétfőn Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, velük együtt már tizenheten haltak meg a hidegben - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.