Kinevezésükről Fazekas Csaba, az alap vezérigazgatója január 24-i hatállyal döntött. Molnár Pál dolgozott a Népszavánál, a Magyar Nemzetnél és a Heti Válasznál, 2004 óta a Magyar Rádió munkatársa, 2009 májusától társadalompolitikai szerkesztőség vezetőjeként, a Vasárnapi újság szerkesztőjeként és riporterként dolgozott.
Mikó Róbert eddig az MR2-Petőfi Rádió technikai rendezője volt. Jónás István, a közrádió vezérigazgatója december elsején nevezte ki Gazsó L. Ferencet, a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztőjét az MR1-Kossuth Rádió, Koltay Gergelyt, a Kormorán együttes alapítóját, a rádió szórakoztató zenei szerkesztőségének egykori vezetőjét az MR2-Petőfi Rádió élére. Ők azóta intendánsként dolgoznak a közrádióban.
Szabó László a vezetői szintek elhatárolásáról szólva az MTI-nek elmondta: az intendánsok feladata, hogy a főadók programját, műsorkínálatát kialakítsák, míg az alap munkatársaként dolgozó főszerkesztők a műsorok gyártásáért felelnek.
Új főszerkesztők a Magyar Rádióban
Molnár Pál az MR1-Kossuth Rádió, Mikó Róbert az MR2-Petőfi Rádió új főszerkesztője - erősítette meg Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap tanácsadója hétfőn az MTI-nek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.