Elmondta: hétfőn egyeztettek az érintett utazási irodák és a Külügyminisztérium szakemberei a kialakult helyzetről. Úgy döntöttek, hogy a most Egyiptomban lévő mintegy 400 utast az utazási szerződésnek megfelelően szombaton, illetve vasárnap hazahozzák, ezt követően azonban nem indítanak új charterjáratot addig, amíg nem rendeződik a helyzet Egyiptomban.
Annak a több száz utasnak, akik már befizették egyiptomi útjukat két lehetőségük van, vagy elfogadják az utazási irodák által felajánlott másik úti célt, vagy visszakérhetik a befizetett összeget - mondta Molnár Judit.
A Külügyminisztérium a MUISZ-szal történt hétfői egyeztetést követően az egyiptomi nagyvárosok biztonsági helyzetének további romlása és a közbiztonsági helyzet egyelőre kiszámíthatatlan kimenetele miatt az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolta át Egyiptomot.
A Külügyminisztérium honlapján azt közölte, hogy a kairói magyar nagykövetség jelentése és az utazási irodák helyi képviselőinek folyamatos tájékoztatása szerint a jelenleg a Vörös-tenger melletti üdülőhelyeken tartózkodó magyar turisták biztonságban vannak, szerződés szerinti visszautaztatásukról utazásszervezőjük változatlanul gondoskodik.
Az egyiptomi kormányellenes tüntetések január 25-én kezdődtek, 11 nappal azután, hogy a "jázminos forradalom" menekülésre kényszerítette Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnököt. A biztonsági erők és a tüntetők összecsapásaiban legalább 125-en meghaltak, a sebesültek száma több ezerre tehető.
Felfüggesztik a charterjáratokat Egyiptomba
Az utazási irodák úgy döntöttek, felfüggesztik a charterjáratokat Egyiptomba a január 25-én kezdődött kormányellenes tüntetések miatt - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.