Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára egy hétfői, az alkotmányozás témakörében rendezett háttérbeszélgetésen elmondta: az 1990-es évek elején már volt ilyen hatásköre az Ab-nek, ezt azonban maga a testület semmisítette meg. Most viszont ennek újbóli bevezetésén gondolkodik a kabinet, hiszen "nagyon fontos, hogy minél alkotmányosabb legyen már a szavazás előtt is" egy-egy törvényjavaslat - tette hozzá, kiemelve, hogy ez az intézmény egy "visszahűtöttebb törvényalkotási sebességet feltételez, mint amilyen az elmúlt nyolc hónapban volt a parlamentben".
Az előzetes alkotmányossági vizsgálatról - így például arról, hogy ki kérhetne előzetes véleménynyilvánítást az Ab-tól - további részleteket egyelőre nem közölt Rétvári Bence. Megjegyezte, az Alkotmánybírósággal is konzultálni fognak az ügyben. Beszámolt arról is: felmerült annak lehetősége, hogy bővítsék azok körét, akik előzetes normakontrollt kérhetnek az Alkotmánybíróságtól.
Az államtitkár elmondta: a törvények esetében az utólagos normakontroll a jelenlegi tervek szerint "úgy, ahogy van" marad az Ab-nél. Hozzátette ugyanakkor, korábban maga az Ab kérte, hogy az önkormányzati rendeleteket érintően adott esetben ne ő, hanem a rendes bíróságok döntsenek. Megerősítette, hogy a kormány elképzelései szerint úgynevezett közpénzügyi fejezet készül majd az új alkotmányban. Amikor a jelenleg hatályos alaptörvény szövegének jó része létrejött a rendszerváltáskor, akkor "a szuverenitást elsősorban abban tudtuk megfogni, hogy nincsenek idegen csapatok Magyarország területén, hogy nem vagyunk kvázi egy megszállt övezet". Az elmúlt húsz évben azonban sokszor látható volt, hogy a szuverenitás alapvetően nem egy fegyveres erőnek az itt állomásozásával függ össze, hanem az állam oly mértékű eladósodottságával, amely már az önálló, a köz érdekében való döntéshozatalt is megnehezíti, ellehetetleníti - fejtette ki.
A közpénzügyi fejezettel - folytatta - ezért arra fognak törekedni, hogy az ország megőrizze gazdasági szuverenitását. Rétvári Bence szerint hatékonyabban kell szabályozni az állampolgárok garanciáit is "főleg a 2006-os eseményeknek a tükrében", vagyis ne történhessen meg még egyszer például az, hogy felelősségre vonás nélkül fordulhassanak elő olyan rendőrségi intézkedések, mint akkor. Példaként említette a meghallgatáshoz való jog alkotmányos megerősítését, valamint a megtérítések "alkotmányos garanciákkal való körülbástyázását".
A politikus szólt arról is, hogy ha létrejön a kisebb Országgyűlés, jóval több olyan poszt lesz, amelyet a képviselőség mellett nem lehet gyakorolni; ilyen lehet például a kormányhivatal-vezetői, a megyei közgyűlés elnöki vagy akár a polgármesteri tisztség. Arra a kérdésre, hogy az alkotmány módosításával kapcsolatosan terveznek-e korlátot, így például azt, hogy csak két egymást követő ciklus támogatása után lehessen változtatni a jogszabályon, úgy válaszolt: "jelen pillanatban nem".
Előzetes alkotmányossági vizsgálat bevezetésén gondolkodik a kormány
Előzetesen véleményt nyilváníthatna az Alkotmánybíróság (Ab) a parlamenti vita szakaszában lévő, még zárószavazás előtt álló törvényjavaslatokról - e véleményezési jog bevezetésén gondolkodik a kormány.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.