Léhmann György ügyvéd szerint mindazok a devecseri, kolontári vagy somlóvásárhelyi ingatlantulajdonosok is kártérítést kérhetnek, akiknek az ingatlanát a vörösiszap szennyeződés nem érte el ugyan, de ingatlanuk forgalmi értéke a tragédia miatt töredékére csökkent.
Az értékcsökkenést szakértői véleménnyel igazolják, s eddig öt tulajdonos bízta meg a siófoki ügyvédet, három eljárás a Mal székhelye szerint illetékes Fővárosi Bíróságon már folyamatban van.
Értékcsökkenés miatt is több millióra perelik a Mal Zrt.-t
Eddig három devecseri ingatlantulajdonos perelte be a Mal Zrt.-t, azt kérve a bíróságtól, hogy az iszapömlés következményeként forgalmi érték csökkenése miatt házanként 5,1 millió forintos kártérítést ítéljenek meg nekik - mondta Léhmann György, a tulajdonosok jogi képviselője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.