A Duna vízszintemelkedése miatt II. fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a folyó Érd-Dunafüredi, valamint a Ráckevei (Soroksári)-Duna mente belvízvédelmi szakaszán. A december elején elrendelt másodfokú belvízvédelmi készültséget az Észak-Duna-völgyi belvízvédelmi szakaszokon továbbra is fenntartják. A belvízzel elöntött területek nagysága 6900 hektárra (69 négyzetkilométerre) nőtt. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Zagyva folyón megszüntette az I. fokú árvízvédelmi készültséget.
Éjszaka tetőzik a Duna Budapesten
A Duna csaknem 70 kilométeres szakaszán van árvízvédelmi készültség - áll a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kedd délelőtti közleményében. A Duna Nagymarosnál várhatóan 535 centiméteren tetőzik kedden, míg Budapesten az éjszakai órákban várják a legmagasabb vízállást, 684 centiméteren.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.