Az ellenzéki ökopárt fővárosi frakciója hétfőn, az MTI-nek küldött közleményében azt hangoztatta: nem reménytelen a helyzet, mert vannak olyan megoldások, amelyek hosszú távon is fenntarthatóvá teszik a város közlekedését. Az LMP ezzel utalt arra, hogy Tarlós István főpolgármester a múlt héten arról beszélt, hogy kormányzati segítség nélkül a BKV még ebben az évben be fog dőlni.
Az ellenzéki párt szerint a BKV problémájára csak egységes szemléletű közlekedéspolitikával lehet pénzügyileg és környezeti szempontból is fenntartható megoldást találni, ami magában foglalja a közösségi-, autós-, és kerékpáros közlekedést is.
A párt szerint ennek fontos része a tarifacsökkentés; mint írták, a jelenlegi jegy- és bérletárak a jövedelmekhez mérten meghaladják a nyugati nagyvárosok árszintjét, miközben a szolgáltatás színvonala messze elmarad azoktól. Ugyanakkor - jegyezték meg - a bérletárak 2.000 forintos csökkentése körülbelül 7 milliárd forintos bevételkiesést jelentene, ezért inkább az "igazságosabb és olcsóbb, idő alapú" menetjegyek bevezetését javasolják, ami vonzóbbá tenné a közösségi közlekedést és a bliccelők számát is csökkentené.
A lehetséges bevételi források között említették a parkolási pénzeket, a közlekedési reklámfelülteket, valamint az "átlátható, igazságos behajtási díj" bevezetését. Úgy vélik, ezek a tarifacsökkentéssel kieső bevétel többszörösét hoznák vissza, és bőven jutnának források a szükséges fejlesztésekre is.
Az LMP fővárosi frakciója a Fővárosi Közgyűlés múlt heti ülésén is több javaslatot tett a BKV-val, illetve a tömegközlekedés fejlesztésével kapcsolatban, ezek közül a testület többet is támogatott. Így például többséget kapott az az előterjesztés, ami szerint a BKV reklám-, illetve plakáthelyek önkormányzati kézbe kerülnek, és a bevételekből a kulturális, a szociális területet és a sportot támogatják.
A fővárosi költségvetési koncepció vitájában pedig Tarlós István főpolgármester jelezte: befogadja az LMP indítványát, hogy dolgozzák ki a dugódíj bevezetésének módját. A főpolgármester befogadta azt az LMP-s módosító javaslatot is, amely szerint kezdeményeznék "a 4-es metróvonal továbbfejlesztésének teljes körű felülvizsgálatát, különös tekintettel az üzemmódváltás lehetőségére". Kaltenbach Jenő LMP-s frakcióvezető az MTI-nek azt mondta, ez akár azt is jelentheti, hogy gyorsvillamos mehet majd Újpalotára. A felülvizsgálat alapján olyan döntés is születhet majd, hogy a metróvonalat nem a Keleti pályaudvartól, hanem a Kelenföldi pályaudvartól "kifelé" hosszabbítanák meg.
LMP: lehet olcsóbb a tömegközlekedés
Az LMP szerint olcsóbb és színvonalasabb lenne a budapesti tömegközlekedés, ha például a BKV bevezetné az időalapú menetjegyeket, vagy ha az eddig kihasználatlan bevételi forrásokat is kihasználná a cég.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.