Az év utolsó napján jelent meg a Magyar Közlönyben a médiatörvény, amelynek december 21-i elfogadása után két nappal a módosítását is megszavazta a parlament egyes cégjogi tárgyú törvények megváltoztatása közt. A változás azonban már 30-án megjelent a hivatalos lapban - írta kedden a Hírszerző.
A szóban forgó passzus a 164. paragrafus 1. pontja, amely a december 31-én kihirdetett médiatörvényben így áll: "A bírósági eljárást soron kívül kell lefolytatni", a december 30-án megjelent - előzetes - módosítás pedig így szól: "A 163. § szerinti eljárásokban mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság harminc napon belül határoz".
Az ezt benyújtó alkotmányügyi bizottság tagja, Balsai István a Független Hírügynökségnek elmondta: a médiatörvény beterjesztőinek tudtával készítették el a pontosítást, a továbbiak nem tartoznak hatáskörükbe. A Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője, Kiss Norbert közölte: Schmitt Pál mindkét törvényt december 28-án írta alá, de a helyes sorrendben: délelőtt a médiatörvényt, délután a módosítást. A közlönykiadóban azt mondták, hogy ők az Országgyűlés elnökétől a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon keresztül kapják meg a kinyomtatásra váró szövegeket. A KIM illetékes helyettes államtitkárságán visszahívást ígértek, de ez eddig elmaradt.
Médiatörvény-módosítási baki: nem tudni, ki hibázott
Egyelőre nem tudni miért és ki miatt jelent meg előbb a Magyar Közlönyben a médiatörvény módosítása, mint maga a médiatörvény.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.