Kovács Ivetta, a szervezet tanácsának tagja keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a közgyűlés szerdán tárgyalja a költségvetési koncepciót, amely komolyan érinti a szociális ágazatot. Tájékoztatása szerint a fővárosi önkormányzat egyoldalúan fel akarja mondani a hajléktalanellátáshoz tartozó civil szervezetekkel kötött megállapodásait. Emellett majdnem 60 millió forinttal kívánja csökkenteni a főváros fenntartásában lévő hajléktalanellátó szervezet, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei 2011-es támogatását.
A tervezetben nem szerepel a főváros által is alapított Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány szokásos éves 40 millió forintos támogatása sem, ami a Hajléktalanokért Közalapítvány megszüntetésével együtt további drasztikus forráselvonást jelent.
A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum tartalmazza: Budapesten a hajléktalan emberek szállásáról a fővárosi önkormányzatnak kell gondoskodnia, de e kötelezettségének csak szerződéses partnerei, a civil szervezetek bevonásával képes eleget tenni. Amennyiben e szervezetektől a közgyűlés döntése alapján megvonják a kiegészítő normatív támogatást, 1100 férőhely szűnhet meg, vagyis ennyi ember kerülhet utcára. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy 2011-től több hajléktalanellátó szervezet nem részesül a korábbi egyházi normatívában, így még több hely szűnhet meg.
A szervezet szerint 2011-ben összesen 160 millió forintot vonnak el az ágazattól, 2012-ben pedig már 440 milliót. Ez veszélyezteti a budapesti ellátó intézmények működését és a téli krízisellátás megvalósítását, ami a szakemberek szerint a téli fagyhalálok emelkedéséhez vezethet. A társaság tagjai úgy vélik: egy ilyen döntés nem állna összhangban a főpolgármester korábbi kijelentéseivel, a nemzeti erőforrás miniszter koncepciójával és az Európai Parlament hajléktalanokat érintő nyilatkozataival sem. Ezért arra kérik a közgyűlést, ne fogadják el a költségvetési koncepció számait és kezdjenek egyeztetést a hajléktalanellátó szervezetekkel.
Budapesten jelenleg nyolcezer hajléktalan él, ötezren férőhelyeken, háromezren közterületeken.
Ezernél is több hajléktalan kerülhet utcára Budapesten
Csaknem ezeregyszáz hajléktalan kerülhet utcára Budapesten a közeljövőben, ha a Fővárosi Közgyűlés megvonja a költségvetési támogatást a fővárosi hajléktalanellátó intézményektől és civil szervezetektől. A Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága arra kéri a közgyűlést, ne hagyja jóvá a költségvetési koncepció vonatkozó sarokszámait.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.