A politikus vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: tavaly év elejéhez képest 40-50 forinttal emelkedett meg a benzin és a gázolaj ára, ez több mint 10 százalékos emelkedésnek felel meg. Kifejtette: kétségtelen, hogy van egy pici emelkedés a világpiaci olajárakban, de sokkal számottevőbbnek ítélte azt a 10-15 százalékos átlagos forintromlást, ami véleménye szerint a kormány gazdaságpolitikájának köszönhető. Hozzátette: az árakat befolyásolja a különadó is, amit a kormány nem az energiacégek nyereségére, hanem az árbevételére rakott, és amit a lakosság fizet meg.Szanyi Tibor kiemelte, hogy a gázárak is 10-15 százalékkal emelkedtek, az árváltozás két helyen jelentkezik, megfogalmazása szerint "a kormány pofátlan retorikájában, illetve a számlákon". A retorika szerint - mutatott rá - nincs aggodalomra ok, hiszen a fogyasztók 50-60 százalékánál nincs, vagy nem számottevő az emelkedés - mondta.A képviselő szerint ez hajlítás, ugyanis ideveszik azokat a lakótelepi házi háztartásokat is, ahol csak annyi gáz fogy, mint amennyit a gázrezsó kíván. Ez valóban mélyen 1200 köbméteres fogyasztás alatt van, ezért őket nem, vagy csak nagyon kis mértékben érinti a gázáremelés. Érinti viszont azokat a kisháztartásokat, amelyek például spórolni akartak, és az EMFESZ ügyfelei voltak- hívta fel a figyelmet Szanyi Tibor. Nekik inkább 20 százalékkal fog emelkedni az ár, mondta, megjegyezve: "elég ügyesen" kifúrták a legolcsóbb szolgáltatót a piacról.A különadót állítása szerint a "haveri áruházláncokra" nem vetették ki, a többi cégre kivetett adónak viszont nemcsak a fogyasztók, hanem a beszállítók is kárvallottjai. Szanyi Tibor jelezte, ez erősen diszkriminatív adónem, amit az Európai Unió gazdaságpolitikai gyakorlata rendszeresen "visszavág".A megújulás gazdaságpolitikája nem tartalmaz megszorításokat - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselőnek az energia-áremeléssel kapcsolatos megállapításaira reagált. A miniszterelnök szóvivője a szocialista politikus kijelentései kapcsán úgy fogalmazott: hiába az MSZP beteges ragaszkodása a megszorításokhoz és a gázáremeléshez, (...) a gáz ára sem emelkedik a magyar családok döntő többségének.
Szanyi: a kormány jól teljesítette az energia-áremelést
Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő szerint a kormány jó lendülettel hozta azt a vállalást, amire a tavaly tavaszi választásokon az emberek elsöprő fölénnyel szavaztak, mégpedig azt, hogy a lehető leghamarabb minimum 10, de inkább 15 százalékos energia-áremeléseket szeretnének.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.