Sári Miklós, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy az este összesített adataik szerint a részvétel mintegy 98 százalékos volt. A szakember egyben jelezte azt is, hogy a nap folyamán rendkívüli eseményről nem kaptak jelentést.A vasárnap leadott szavazatokat a területi választási bizottságok hétfőn összesítik, ám csak a megyei és a fővárosi eredményekről hoznak majd határozatot. Az országos választás területi adatairól kiállított jegyzőkönyveket megküldik az Országos Választási Bizottságnak; a testület ezek alapján szerdán dönt majd a kisebbségi választások országos, összesített eredményéről.A mostani kisebbségi választás tétje az volt, hogy ki képviselje a magyarországi kisebbségeket a következő négy évben a 15 és 53 fő közötti országos kisebbségi önkormányzatokban. Az ország több mint 8 millió választópolgára közül az októberi települési szintű kisebbségi választás előtt 228 ezren vallották magukat valamely kisebbséghez tartozónak, azaz ennyien jelentkeztek az úgynevezett kisebbségi jegyzékbe.
Kisebbségi választás: magas részvétel mellett, békésen zajlott a szavazás
Magas részvételi arány mellett békésen zajlott a vasárnapi területi és országos kisebbségi szavazás az ország közel 1600 településén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.