"A világhálóra felkerült hangfelvételek magánbeszélgetések. Ezek - több esetben vágott formában történt - nyilvánosságra hozatalát törvénytelennek tartom. Következésképp a szükséges jogi lépéseket megteszem" - írta Csányi Sándor az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Előző nap a Népszabadság internetes kiadásában közölte, hogy az UD Zrt.-hez köthető megfigyelési botrányhoz kapcsolódóan újabb, mintegy húsz, eddig nem ismert hangfelvételt tett közzé egy ismeretlen, magát HungarianDemocratként jegyző felhasználó a YouTube videómegosztó portálon.A kiszivárogtatott felvételek zömén a nol.hu állítása szerint "Tóth János az UD Zrt. vezetője hallható, s a beszélgetőpartnerei között van Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Csányi Erika, az OTP-vezér felesége, valamint maga Csányi Sándor is".A Csányi Sándort érintő lehallgatott telefonbeszélgetések egy részét azóta már le is törölték a videómegosztó portálról. Az UD Zrt. jogi képviselője az MTI-nek csütörtökön azt mondta, hogy ügyfelei "már meghallgatták az internetre felkerült hangfelvételeket, és valószínűsítik, hogy azok manipuláltak, vágottak, ennek teljes bizonyossággal történő megállapításához szakértői vizsgálat szükséges".Futó Barnabás álláspontja szerint, miután a hangfelvételek nyilvánosságra hozásához az érintettek nem járultak hozzá, felmerül a magántitok jogosulatlan megismerésének, illetve a különleges személyes adatokkal való visszaélés gyanúja. "Azt várjuk, hogy a nyomozó hatóságok hivatalból megindítják a szükséges eljárásokat, ám ha erre nem kerül sor, akkor feljelentést teszünk" - mondta az UD Zrt. jogi képviselője. Szerinte segítheti a történtek tisztázását, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal - a Nemzetbiztonsági Hivatal utódja - belső vizsgálatot indított annak tisztázására, honnan kerültek ki a hangfelvételek.A Magyar Nemzet csütörtöki számában írt arról, hogy vizsgálatot indított az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), miután újabb, a titkosszolgálatok által rögzített hanganyagokat tettek fel a YouTube videomegosztó portálra. A napilap információi szerint az AH azt vizsgálja, hogy a hangfelvételek között található-e olyan, amelyet a polgári elhárítás nem adott át a nyomozó hatóságnak, amikor a lehallgatási üggyel összefüggésben eljárások indultak.
Csányi jogi lépéseket tesz a netre került hangfelvételek miatt
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója megteszi a szükséges jogi lépéseket az internetre az UD Zrt.-üggyel kapcsolatban felkerült, a személyét is érintő telefonbeszélgetések miatt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.