A magyar kormány eddig egyetlen uniós szervtől sem kapott konkrét kritikát azzal a kapcsolatban, hogy az új magyar médiatörvény esetleg valamelyik uniós alapjogba ütközne - mondta az államtitkár. Répássy Róbert emlékeztetett: az itthon elfogadott törvényeket kötelességük összevetni az uniós szabályozással, alapelvekkel. A megfelelő uniós intézmények is vizsgálhatnak szükség esetén egy-egy jogszabályt, és ha annak valamelyik pontja alapjogokkal ütközik, akkor korrigálni kell azt.
Répássy Róbert úgy látja: nem voltak pontosak azok a kritikát, amelyeket eddig megfogalmaztak a médiatörvénnyel kapcsolatban. Ha ugyanakkor tény- és tárgyszerű kritikát kapnak, azt ígérete szerint minden esetben meg fogják vizsgálni - tette hozzá.
Az Európai Bizottság sajtószabadságért is felelős alelnöke, Neelie Kroes karácsony előtt küldött levelet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek a médiatörvény ügyében. Ebben azt kérte: küldjék el neki a jogszabály teljes szövegét, hogy pontosan el tudja dönteni, összhangban van-e az a sajtószabadságra vonatkozó uniós szabályokkal.
Répássy Róbert kedden újságíróknak azt mondta: tudomása szerint már pontosítják a médiatörvény angol nyelvű szakfordítását, és 1-2 nap múlva elkészül. Nemcsak Neelie Kroesnak küldik el, hanem az interneten is nyilvánosságra hozzák az angol szöveget. Bízik abban, hogy a jövőben a szöveg pontos ismerete alapján fogalmaznak meg kritikát az új médiatörvénnyel kapcsolatban - mondta az államtitkár.
Répássy Róbert és az Amnesty International képviselőinek keddi megbeszélésén nem esett szó az új médiatörvényről, a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón mondta el álláspontjukat újságírói kérdésre a szervezet Európai Intézetek Irodájának igazgatója. Nicolas J. Berger szerint bizonyos mértékig aggasztja őket a jogszabály, tartanak attól, hogy az a szólás szabadságát bizonyos korlátok közé szoríthatja. Először azonban szeretnék látni a törvény hatásait a véleményalkotáshoz - tette hozzá.
Az igazgató elmondta: egyik problémájuk az, hogy szerintük nem teljesen tiszták a büntetés alapjául megszabott kritériumok, azok túl tágan értelmezhetőek, és ez visszaélésre adhat lehetőséget. A Médiatanács összetétele is aggályos, mert a testület politikai kinevezettekből áll - fogalmazott.
Az igazságügyi államtitkár erre úgy reagált, hogy a médiatörvényben számos olyan érték van, amelyeket az Amnesty International képvisel. Tartalmazza például a gyűlöletbeszéd tilalmát.
Médiatörvény: Répássy szerint az kritizálja, aki olvasta
Répássy Róbert tolmácsolta a kormány kérését, hogy az új magyar médiatörvénnyel kapcsolatban akkor fogalmazzanak meg kritikát, ha ismerik a jogszabály pontos magyar vagy angol szövegét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.