Oláh 2006-ban a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje volt Szegeden. A számos gazdasági vállalkozást, köztük zálogházakat működtető, jelenleg önkormányzati képviselő Oláh üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, mennyibe került a kétharmados tulajdonrésze, egyharmadnyi tulajdonrész Szabó Gabriellánál maradt. A Telin megvételéről Szabó másokkal is tárgyalt, többek között a Szeged–csanádi Egyházmegye és a fideszes vezetésű Csongrád Megyei Önkormányzat is jelentkezett befektetőként, de a legjobb ajánlatot a fideszes politikus cége tette. Oláh három éve alapította meg a balliberálisokat keményen bíráló szegedma.hu internetes portált, tulajdonosa továbbá a Déli Szó magazinnak.
Telin: tévét vett a fideszes képviselő cége
Többségi tulajdonos lett Oláh János egyik cége, az Orgplan Zrt. a Szegeden, Hódmezővásárhelyen és több más csongrádi településen műsort szolgáltató Telin Telekommunikációs Kft.-ben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.