A lap hétfői számában megjelent cikk szerint a módosítással felszámolják az autópályák mentén elhelyezett óriásplakátokat, és a városi reklámfelületekből is jóval kevesebbet engedélyeznek a jövőben. Megjegyzik, hogy Magyarországon mintegy 23 cég foglalkozik kültéri reklámokkal. Az új törvény szakmai becslések szerint 3-5 ezer hirdetőfelületet szüntet meg, s ez érzékenyen érinti majd az ügynökségeket is, hiszen a reklámköltés a közterületi reklámfelületeken már tavaly is a harmadával csökkent.
Ugyancsak változnak az autóbusz- és vasúttársaságokat érintő szabályok is, amelyek viszont lehetővé teszik "elektronikus biztonságtechnikai felvételek készítését" a járműveken és a megállókban, vagyis azok bekamerázását is. A jogalkotók ettől alkalmazottaik és az utasok, valamint a vagyontárgyak és poggyászok biztonságát remélik. A jogszabály rögzíti, hogy a szolgáltatók csak a bíróság, illetve más hatóság számára adhatják át az általuk készített felvételeket, és a hatósági eljárásra ki nem kért felvételeket pedig legfeljebb három napig őrizhetik meg. A felvételkészítés minden esetben csak akkor engedélyezett, ha a jogsértések más eszközökkel nem deríthetők fel, illetve megelőzésükre nincs más mód - írja a szabályzat.
Eltűnhet a köztéri reklámok tizede a KRESZ módosítása miatt
A köztéri reklámok tizede tűnhet el az "egyes közlekedési tárgyú törvények", vagyis a KRESZ legutóbbi módosítása kapcsán - írta a Népszava.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.