"A Páva Zsoltnak címzett beadványunkban elutasítjuk a fenyegetést és kinyilvánítjuk, hogy az eljárást etikátlannak és jogszerűtlennek tartjuk" - mondta Kovács Győző, Boda polgármestere Bicsérden, a faluvezetők hétfői megbeszélését követő tájékoztatón. Az ügy előzménye, hogy a vízszolgáltató Tettye Forrásház a napokban közölte: december 27-től korlátozza a szolgáltatást a Pécsi Vízmű Zrt. felé, amennyiben a francia érdekeltségű elődje nem fizeti ki neki a tartozását. Ez tizenkét településen eredményezhet időszakos ellátási problémákat. A Tettye szerint a hátralék abból adódik, hogy bár a Dunántúl legnagyobb városának vízellátását tavaly október 5-e óta a Tettye biztosítja, e településeken a Pécsi Vízmű maradt a szolgáltató. A vállalat azonban - többszöri felszólítás ellenére - sem az átvett ivóvízért, sem a szennyvízkezelésért nem fizet a Tettyének, holott a díjakat beszedi a lakosságtól. A 2009 októbere és 2010 áprilisa között kiszámlázott kintlévőség bruttó 164 millió forint, de az azóta eltelt időre vonatkozó vízátadás és szennyvízátvétel is elszámolásra vár.
Kovács Győző hétfőn a sajtó képviselőinek azt mondta: a települések és azok lakói fizettek a vízért szolgáltatójuknak. A két cég közötti elszámolási vita nem rájuk tartozik, nem szabad, hogy annak szenvedő alanyai ők legyenek. "Ha a Tettye beváltja fenyegetését, mintegy nyolcezer lakos, köztük sok idős, beteg ember, továbbá közintézmények, sertéstelepek, tehenészetek nem jutnak elegendő vízhez" - jegyezte meg. Vér József, Bicsérd polgármestere közölte, hogy a Tettye több mint egy éve szeretné elérni, hogy a községek vele szerződjenek az ivóvíz-szolgáltatásról, s bár már legalább tizenötször tárgyaltak, nem tudtak megegyezni. "Ennek oka, hogy a vízdíj 20-40 forinttal drágulna köbméterenként, a Pécsi Vízmű kártérítési pereket indítana a jelenlegi szerződések felbontásáért. Kedvezőtlen a községek számára az is, hogy az új szolgáltatóban a kistelepülési önkormányzatok már nem lennének tulajdonosok" - mondta.
A polgármesterek hangsúlyozták: számukra tulajdonképpen mindegy, kitől kapják a vizet, de olyan szerződéseket szeretnének kötni, amelyek a községeket és lakóikat nem érinti hátrányosan. A Pécsi Vízmű korábban ígért reagálást az MTI-nek a Tettye bejelentésére, ám az még nem érkezett meg. A francia érdekeltségű cég az üggyel kapcsolatban korábban azt közölte: megítélése szerint nincs jogalapja a követelésnek, mert a Tettyének nincs írásos szerződése szennyvízkezelésre, vízátadásra, holott azt a magyar jogszabályok kötelezővé teszik. Ezen kívül a felek között még a fizetendő összeg nagyságrendjében sincs megegyezés.
A tervezett vízkorlátozással kapcsolatban az MSZP pécsi frakciója is tiltakozott. Múlt heti közleményükben azt írták: a Tettye "tulajdonképpen megzsarolja" a kistelepülések lakóit, polgármestereit, hogy vele szerződjenek és mondják fel szerződésüket a Pécsi Vízművel, nem törődve azzal, hogy ebből milyen káruk keletkezhet. A szocialisták felszólították Páva Zsoltot (Fidesz), mint a Tettye Forrásház tulajdonosi képviselőjét, utasítsa a cég
Tiltakoznak a települések a Tettye vízkorlátozása ellen
Petícióban tiltakoznak Pécs polgármesterénél a Tettye Forrásház Zrt. által tervezett vízkorlátozásban érintett települések vezetői.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.