Az 1993-óta hatályban lévő, ám többször módosított törvény módosításának legfőbb indokaként az előterjesztő L. Simon László (Fidesz) azt jelölte meg, hogy az állami pénzekből nyújtott támogatások átláthatóságára vonatkozóan 2008-ban hatályba lépett egy törvény amely teljes körűen szabályozza a pályázatok benyújtásával és a döntéshozatallal kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályokat. Ennek fényében azok az NKA törvényében meglévő ugyanezen tárgykörre vonatkozó korábbi rendelkezések elavulttá váltak, számos esetben pedig a két jogszabály eltérő rendelkezései miatt zavart okoznak.
Alapvető elvi kérdés, hogy a kultúra támogatásában szerepet játszó Nemzeti Kulturális Alap forrásaihoz bárki megfelelő pályázat esetén hozzájuthasson - emelte ki. Mint írta: ennek azonban jelenleg ellentmond az, hogy a társasház, miután jogi személyiség nélküli nonprofit szervezet, és e szervezeti forma nem szerepel a törvényben, nem igényelhet az alapból támogatást, pedig jogos igény, hogy például a műemléki védettségű társasházak örökségvédelmi forrásokra pályázhassanak.
Az alap bevételei felhasználásának ellentmondásosságát igyekszik megszüntetni az a javaslat, hogy az alap előző évi maradványa a tárgyévi bevételi terv teljesülése előtt igénybe vehető legyen az előző évi kötelezettségvállalások fedezetére . A módosítás lehetővé tenné az alap biztonságosabb működését, amit az Állami Számvevőszék a 2010. évi tervezés ellenőrzése során úgy fogalmazott meg: az alap működését gátolja, hogy nem használhatja fel az előirányzat- maradványát.
Mindezeken túl további pontosítást, illetve a működés gördülékenységét biztosító rendelkezés kapott helyet a javaslatban.
NKA: ismét módosították az 1933 óta hatályban lévő törvényt
Nem vonhatna el a költségvetés a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bevételeiből és év végi maradványaiból, s a jövőben műemléki védettségű társasházak is pályázhatnak a Nemzeti Kulturális Alaphoz, annak a törvényjavaslatnak megfelelően, amelyet 248 igen, 2 nem és 76 tartózkodó szavazattal fogadott el az Országgyűlés. A parlament döntött arról is, hogy az államfőtől kéri a törvény sürgős kihirdetését.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.