A riport bevezetőjében elhangzott: a médiatörvény az EBESZ szerint kitárja a kaput a cenzúra előtt, illetve hogy Orbán Viktor kormányfő a kétharmados parlamenti többség segítségével már egy sor olyan intézkedést hozott, amelyet sokan a demokráciát fenyegetőnek értékelnek.
Sandra Theiss budapesti riportja során megszólaltatta Németh Pétert, a Népszava főszerkesztőjét, aki kijelentette: "Ha ebben a formában fogadják el a törvényt, akkor minden hatalom a kormány kezébe kerül, s bárkit elnémíthat. Magyarországon nem lesz többé sajtószabadság."
A ZDF riportere beszámolt a médiatanács megalakulásáról, amely "nem kiegyensúlyozott vagy hamis" beszámolók esetén büntetéseket rendelhet el; újságok esetében a bírság elérheti a 90 ezer eurót. "Hogy mi nem kiegyensúlyozott vagy hamis, azt a médiatanács dönti el, abban pedig kizárólag a Fidesz tagjai foglalnak helyet" - így a tudósító.
Theiss megkérdezte a törvényről Orbán Viktort is, aki kijelentette: abban "nincs egyetlen olyan paragrafus sem, amely nem szerepelne más EU-országok megfelelő törvényében. Ez egy nagyon európai törvény".
Ezzel szemben a szintén megszólaltatott Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-felelőse a ZDF kamerája előtt azt állította, hogy arra a módra, ahogyan a magyar médiatörvény a nyomtatott és az online sajtót szabályozza, egyetlen EU-államban sem akad példa.
A német riporter végül úgy vélte, "sok függ attól, hogyan él majd hatalmával a médiatanács. Egy azonban bizonyos: a magas pénzbüntetéstől érzett félelem elnémíthat néhány bírálót".
A ZDF a médiatörvényről: ''magas pénzbüntetéstől érzett félelem elnémíthat néhány bírálót''
Kétperces riportban foglalkozott hétfő esti híradóműsorában a német ZDF közszolgálati televízió a magyar médiatörvénnyel és annak visszhangjával.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.