"A szerkesztő - saját elbeszélése szerint - telefonon megkereste a minisztérium ifjúságügyi főosztályvezetőjét, Téglásy Kristófot, és őt is meghívta az élő műsorba. Téglásy közölte, hogy felőle nincs akadálya, de előbb egyeztetnie kell a minisztérium sajtósával. A sajtós ezután felhívta a szerkesztőt, arra kérve őt, hogy a témával csak jövő héten foglalkozzanak. Ezt a kérést viszont a szerkesztő utasította el a hírversenyre hivatkozva: jövő héten egy ilyen hír 'szavatossága' már alaposan lejár. A minisztérium sajtósa később ismét beszélt a szerkesztővel, és bejelentette neki, hogy beszélt a szerkesztő főnökével, aki állítólag biztosította róla, hogy a rádió ezen a héten nem fog foglalkozni a témával. Hoppá… A szerkesztő azonban - nagyon helyesen és szerencsére - nem adta be a derekát" - meséli a szerző. A folytatást itt olvashatja el.
Közrádió: milyen ígéretet tett a főszerkesztő a minisztériumi sajtósnak?
Tegnap felhívott az MR1 180 perc című műsorának szerkesztője, azzal a kéréssel, hogy szeretnének velem élőben beszélgetni arról, miért is vonultunk ki mi, civilek által delegált tagok a kormány Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságának (KKB) üléséről - írja Sárosi Péter az ataszjelenti.blog.hu-n. Ezt követően pedig beszámol arról, milyen kálvária kerekedett a műsor témája körül.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.