Az iskola a fenntartó önkormányzaton keresztül a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program kiírásán nyert több mint 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Ebből az összegből 190 tanulói laptopot, nyolc tanári eszközt, továbbá tárolókat, routert és wi-fi-eszközöket szerezhetett be az intézmény, ahol magas sávszélességű internetkapcsolatot is kiépítettek. Zala megyében egyedül a keszthelyi VSZK nyert a pályázaton, amely százszázalékos támogatású volt, ezért sem az önkormányzatnak, sem az iskolának nem kellett önrészt biztosítania hozzá. A keszthelyi és a Somogy megyei Balatonszentgyörgy önkormányzata - ahol a helyi általános iskola nyert támogatást - közös konzorciumként írta ki az eszközökre a közbeszerzést. Végül a székesfehérvári Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. nyerte el a jogot a laptopok szállítására. A tanulói számítógépek a napokban érkeztek meg a keszthelyi iskolába, a diákok a karácsonyi szünet után vehetik birtokba az új eszközöket.
Laptopokkal látnak el keszthelyi középiskolásokat
Csaknem kétszáz tanulói laptopot, tanári eszközt és kiegészítő berendezést vásárolt a keszthelyi vendéglátó, idegenforgalmi és kereskedelmi középiskola (VSZK) egy pályázat eredményeként - tájékoztatott a város önkormányzata.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.