A pénzügyőrök először egy szerb autóbuszt ellenőriztek. Miután a járművezető és az utasok mindegyike is úgy nyilatkozott, hogy nem visz magával bejelenteni való árut, a vámosok a jármű és a csomagok szigorított vizsgálata mellett döntöttek – közölte Némedi Varga Éva, a vám- és pénzügyőrség regionális parancsnokságának sajtóreferense.
Miután minden utas a csomagjával leszállt a buszról, egy utazótáska maradt a csomagtartóban. A sporttáskában 674 darab petárdát és 68 darab különféle tűzijátékot rejtettek el. A csomagot végül a jármű sofőrje magáénak vallotta.
Néhány órával később egy osztrák autóbuszt ellenőriztek, itt a csomagok tételes átvizsgálása során az egyik osztrák utas táskájából 112 darab petárda került elő - tudatta az őrnagy. A vámhatóság a több százezer forint értékű pirotechnikai eszközöket lefoglalta, a szerb buszsofőr és az osztrák utas ellen pedig eljárást indított.
Két petárda-szállítmányt találtak a vámosok Röszkénél
Néhány óra alatt két petárda-szállítmányt találtak a vámosok Röszkénél, a tiltott pirotechnikai eszközöket mindkét esetben autóbuszokon próbálták Magyarországra csempészni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.