A szocialisták öt alapelvükben azt vizsgálták, hogy a jövő évi költségvetés mennyiben segíti elő a foglalkoztatás bővülését, mennyiben csökkenti a társadalmi különbségeket, generál-e gazdasági növekedést, hogyan modernizálja az országot és biztosítja-e az egyensúlyt - ismertette a politikus. Azt látjuk, hogy a számokat megnézve egyikre sem válaszolhatunk biztos igennel, ezért ezen elvek alapján fogunk úgy dönteni, hogy nem támogatjuk a költségvetést - mondta Mesterházy Attila.
Az MSZP teljes mértékben elutasít minden olyan kezdeményezést, ami nem a munkavállalók és magyar emberek érdekeit szolgálja - közölte. Mesterházy Attila ennek kapcsán emlékezetett Orbán Viktor korábbi nyilatkozatára, amelyben a miniszterelnök tíz év alatt egymillió munkahely létrehozását ígérte. Az MSZP elnöke szerint ez nem reális, mivel a jelenlegi munkahelyek is veszélyben vannak. A készülő költségvetés számai, valamint a szakszervezetek számításai alapján 40-60 ezerre tehető azoknak a dolgozóknak a száma, akiket a közszférából bocsátanak el - hangsúlyozta a politikus.
A Fidesz mást mondott a választási kampányban és az elmúlt négy évben, mint amit azóta csinál - vélte a szocialista párt elnöke. Mint mondta, életveszélybe sodorja az országot, mivel a költségvetési egyensúlyt csak "ad hoc" intézkedések mentén tudja megteremteni. A kormány mellett drasztikusan beavatkozik a nyugdíjrendszerbe, amelynek nemcsak a stabilitását veszélyezteti, hanem szétver egy olyan rendszert, amely 2030-ig fenntartó és működőképes lett volna. Ezzel csak a bizonytalanságot és a kiszámíthatatlanságot erősíti - tette hozzá.
A magánnyugdíj-pénztári kezdeményezéssel kapcsolatban az MSZP elnöke kiemelte: az emberek megtakarítását elveszi és feléli a kormány, az összeget pedig adósságszolgálatra és egyéb más kiadásra fordítja. Ez csak rövid távon eredményezhet egyensúlyt a büdzsében, amelyben már 2012-ben és 2013-ban komoly problémák keletkezhetnek. A következő kormány kezelhetetlen költségvetési hiánnyal fog szembesülni, ha ez így megy tovább - fogalmazott az MSZP elnöke. A sajtótájékoztatót megelőzően Mesterházy Attila, Simon Gábor, a párt országos választmányának elnöke és Veres János megyei elnök átadta a választmányi tagok által összegyűjtött karácsonyi ajándékokat a győrteleki gyerekeknek.
Mesterházy: az MSZP nem támogatja a jövő évi költségvetést
Nem fogja támogatni az MSZP a jövő évi költségvetést, mivel az ellenkezik a párt által megfogalmazott elvekkel - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök sajtótájékoztatón vasárnap Győrteleken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.