Hollós János, a párt sajtófőnöke a szavazást követően az MTI-nek elmondta, az új név mellett a tagok az új szerkezetet és az új irányvonalat is elfogadták, ezt 90 százalékos többséggel. A párt hivatalosan a következő küldöttgyűlés után változtatja meg a nevét, erre várhatóan február elején kerül sor - mondta.
Makay Zsolt pártelnök a gyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az MDF vasárnap lezár egy korszakot, rendbe teszi szellemi és ideológiai alapkérdéseit és egyértelműsíti, hogy filozófiai alapja az Antall József által megfogalmazott polgári eszme. Szavai szerint az MDF számára az "Antalizmus az, amelyen újrakezdi", de egyben új fejezetet is nyit egy új politikai nemzedék bekapcsolásához. Kijelentette, a párt meg akarja teremteni annak az alapjait, hogy az e-párt és az e-demokrácia jegyében a küldöttek mellett a párt minden tagja részt vehessen a döntésekben.
Jólét és Szabadságra változtatatta nevét az MDF
Jólét és Szabadság (JeSz) lett az MDF új neve, miután a párt vasárnapi országos gyűlésén a tagok 76 százaléka támogatta a javaslatot.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.