Ódor Ferenc, (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője a vasárnapi jeles eseményen az MTI-nek azt mondta: a térségnek reményt és örömöt ad, hogy újra jár a vonat. gy évvel ezelőtt, 2009. december 10-én szűnt meg a vonatközlekedés, ez ellen jószerivel mindenki tiltakozott, a térség amúgy is halmozottan hátrányos településeit érzékenyen érintette, a turizmus is hiányát szenvedte, hiszen a vonal mentén fekvő Boldogkőváralja vára sokakat vonzott, és sokan vonattal mentek odáig, a diákok pedig vonattal jártak iskolába, főleg Szerencsre - tette hozzá.
Nem kellett volna bezárni a Szerencs-Hidasnémeti vonal Abaújszántó-Hidasnémeti közötti 30 kilométeres szakaszát - szögezte le Ódor Ferenc, aki azt is megemlítette: a vasúti közlekedés újraindítása, a kistelepülések postáinak ismételt megnyitása azt is jelenti, hogy a kormányzat odafigyel a vidékre. Az első vonatot mindazon nyolc településen lelkesedéssel fogadták az ott élők, akik egy éve nélkülözik a vasúti közlekedést.
A vasárnaptól hatályos új vasúti menetrendben az Esztergom-Almásfüzitő, a Börgönd-Sárbogárd, a Godisa-Komló, az Abaújszántó-Hidasnémeti, a Fehérgyarmat-Zajta és Kocsord alsó-Csenger vonalakon, összesen 165 kilométeren indult újra a személyszállítás. A döntéssel 43 település mintegy 135 ezer lakosának közlekedési lehetőségei bővültek. A júliusban újraindított öt vonallal együtt összesen 375 kilométeren közlekednek újra vonatok, így 75 település mintegy 485 ezer lakosa választhatja ismét a vasutat úti célja eléréséhez. Júliusban a Székesfehérvár-Komárom, Csorna-Pápa, Veszprém-Zirc, Lajosmizse-Kecskemét és Karcag-Tiszafüred vonalakon indult újra a vasúti személyszállítás.
Ismét jár a vonat Abaújban
Egy év szünet után ismét közlekedik vonat Abaújban, az első, feldíszített szerelvény vasárnap indult el, az új menetrend szerint ezentúl naponta hat vonat jár Szerencs és Hidasnémeti között.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.