Tájékoztatása szerint a szocialista párt országos választmányának szombati ülésén a testület elfogadja a tagozatok és platformok minősítő bizottságának azon szempontrendszerét, amely alapján a következő időszakban minden párton belüli szerveződést megvizsgálnak, és egyeztetnek velük a tevékenységükről, illetve a működésükről. Hozzátette: a bizottság ezek alapján dönt a megerősítésükről vagy megszüntetésükről. Simon Gábor újságírói kérdésre elmondta: a Demokratikus Koalíció esetében azt vizsgálja majd a bizottság, hogy a szerveződés megfelel-e az országos platformra vonatkozó szabályoknak, például annak, hogy csatlakozott-e hozzá háromszáz párttag; aki nem MSZP-tag, az nem a platform tagja, hanem pártoló tag lehet.A választmány elnöke a testület ülésén - melynek az eleje sajtónyilvános volt - leszögezte: az MSZP nem fogja hagyni, hogy a kormányzat elvegye a sztrájkjogot és csorbítsa a szakszervezetek jogosítványait. Minden eszközzel fel foguk lépni ez ellen - hangsúlyozta. Mint mondta, a kétharmad képes elfojtani az ellenvéleményeket, amit a "szájkosártörvény" is bizonyít. Kiemelte ugyanakkor, az MSZP minden erővel azon lesz, hogy megvédje a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságát.Simon Gábor kitért arra: 1848 12 pontja ma is aktuális, ezért a választmány megalkotta a saját Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatát. A testület elnöke kiakasztott a falra egy olyan dokumentumot, amelyen a nyilatkozat eredeti szövege fölé azt írták: "Kívánjuk a sajtó szabadságát és a censura eltörlését". A szocialista politikus arra buzdította a választmány tagjait, hogy írják alá az MSZP által indított "Időben szólunk" elnevezésű petíciót.A választmány tagjai karácsonyra Népszavát és bejglit kaptak.
Népszavát és bejglit kaptak az MSZP-választmányának tagjai
Jövő februárban születhet meg a döntés a platformok, köztük a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció országos minősítéséről - mondta Simon Gábor választmányi elnök újságíróknak szombaton.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.