A rendőrség tájékoztatása szerint a településen december 4-én egy erdős részen található fabódéban a helyi rendőrőrs beosztottjai egy 61 éves hajléktalan férfi holttestére bukkantak. Az igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a sértett bántalmazás következtében halt meg.
A nyomozás során kiderült, hogy az áldozattól L. István december 2-án el akarta venni a pénzét. A férfit egy vascsővel olyan súlyosan bántalmazta, hogy az belehalt sérüléseibe. L. Istvánazonban nem talált készpénzt áldozatánál, a helyszínről mindössze egy bicskával távozott.
A gyanúsított beismerte a bűntett elkövetését. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előzetes letartóztatása mellett folytatja vele szemben az eljárást, szakértők bevonásával.
Egy bicskát szerzett a vascsöves gyilkos
Nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság L. István 26 éves vecsési lakos ellen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.