A jövő évi menetrendben az eddigieken kívül Budapest-Székesfehérvár-Veszprém között is ütemes közlekedés szerint járnak a buszok - mondta Saslics Elemér. A Volán Egyesülés vezérigazgatója kiemelte: 17 kivétellel a Volán-társaságok végzik a közösségi közlekedési szolgáltatást Magyarország 3 152 településén.
A Volán Egyesülés adatai szerint a települések közötti helyközi forgalomban naponta 1,2 millió, a településeken belüli helyi forgalomban 1,26 millió utas szállítanak. A helyközi forgalomban naponta munkanapokon 39 ezer, munkaszüneti napokon 15 600, szabadnapokon 18 700 Volán-járat közlekedik.
A helyi forgalomban naponta munkanapokon 21 500, szabadnapokon 12 900, munkaszüneti napokon 11 500 Volán-járat közlekedik.
Saslics Elemér elmondta, hogy 2000 óta folyamatosan csökken a közösségi közlekedésben, köztük a Volán-társaságoknál utazók száma. Míg 2000-ben az évi utas szám a Volánoknál meghaladta az 520 milliót, ez a szám 2010-ben várhatóan 423,4 millió lesz. Számításuk szerint 2025-ig további utasszám-csökkenés lesz. Becslésük alapján 2025-ben 350-380 millió körül alakulhat az éves utasszám a menetrendszerinti Volán-buszokon.
A Volán Egyesülés vezérigazgatója elmondta, hogy az idén 180, többnyire magyar gyártmányú autóbuszt szereztek be a Volán-társaságok, ebből 130 új, 50 használt volt. Kérdésre válaszolva Saslics Elemér elmondta, hogy a jövőben is saját forrásra építhetnek a Volán-társaságok a járművek beszerzésekor.
A tervek szerint a Volán-társaságok jövőre a feladataik ellátásához 27 milliárd forint költségtérítéssel számolhatnak, ami 3 milliárd forinttal több az ez évi 24 milliárd forintnál.
Saslics Elemér elmondta: vizsgálják a lehetőségét annak, hogy a Volán-társaságok konzorciumban induljanak a MÁV-Start Zrt. tenderén, amelyet vonatpótló buszok közlekedtetésére írtak ki.
A tarifaemelésre vonatkozó kérdésre válaszolva közölte, hogy a menetrend váltás nem jár tarifaemeléssel.
Az alvállalkozókkal kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy a társaságoknál eltérő mértékben, 0-34 százalék között alkalmaznak külső cégeket a forgalom lebonyolítására. Az alvállalkozók szerződései a Volán-társaságokkal 2012. december 31-én lejárnak, és a határidő jogilag nem hosszabbítható meg.
György Tibor, a Volán Egyesülés autóbusz-közlekedési igazgatója kérdésre válaszolva közölte: a Volán Egyesüléshez tartozó Volán-társaságok és helyi közlekedést lebonyolító cégek 25 projektet nyertek meg 2009 és ez év októbere között a regionális fejlesztési programokban a közösségi közlekedés fejlesztésére. A 14-15 milliárd forintos fejlesztéshez az európai uniós támogatás 12 milliárd forintot tesz ki.
Volán-menetrend: december 12-én lép hatályba
A Volán-társaságok új autóbusz menetrendje december 12-én lép hatályba, abban a járatszámok lényegében nem változnak, de a közlekedés jobban igazodik az igényekhez, így például bővül az ütemesen közlekedő helyközi járatok köre - mondta el Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.