"A decemberben parlament elé kerülő, a médiaszolgáltatásokról és a kommunikációról szóló törvénytervezet totális ellenőrzést biztosítana a Médiatanácsnak, és rajta keresztül a kormányzatnak az elektronikus, internetes és nyomtatott sajtó felett. Ezzel Magyarországon 2011. január 1-jén megszűnne a sajtószabadság. Vele együtt lehetetlenülne el a vélemény és a szólás szabadsága is. Tiltakozunk, és követeljük a törvénytervezet visszavonását" - idézi a tiltakozás leírása a Magyar Narancsban megjelenteket.
"Az internet, a Facebook is a média része. Tiltakozzunk együtt a médiaszolgáltatásokról és a kommunikációról szóló törvénytervezet ellen! December 6. és 13. között cseréld Te is "üresre" profilképedet, így csatlakozva a hazai nyomtatott sajtó azon képviselőihez, akik üres címlappal protestálnak" - teszik hozzá a Facebook-tiltakozás szervezői. A profilképek lecseréléséhez is segítséget nyújtanak: a fehér színű profilkép is letölthető a közösségi oldalon. Hétfő reggel fél tízig több mint 1700 felhasználó csatlakozott.
A Magyar Narancs múlt csütörtöki száma után pénteken a Népszava mellett az Élet és Irodalom című hetilap is üres címlappal jelent meg, tiltakozásul a születőben lévő új médiatörvény ellen. Csütörtökön a Hírszerző is rendkívüli címlappal jelentkezett tiltakozásuk és szolidaritásuk jeleként, a lapok akcióiról a BBC is beszámolt.
Facebook: kifehéríti az arcokat az új médiatörvény
A médiatörvény tervezete ellen üres (azaz fehér) címlappal tiltakozó nyomtatott napi- és hetilapok múlt heti akcióját követően a Facebookon is tiltakozás indult, amelynek során az online demonstrációban részt vevők profilképük üresre cserélésével tiltakoznak a törvénytervezet ellen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.