December 14-én kezdődik Stohl András elsőfokú bírósági tárgyalása, a Budakörnyéki Bíróságon, súlyos testi sérülést eredményező ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt. Mint ismeretes a színész-műsorvezető május 8-án, hajnalban, ittas állapotban vezetett az M0 autóút és a Fót közötti útszakaszon, a megengedett 90 km/h sebesség helyett 115-120 km/h sebességgel, és áttérve a szembe sávba, két szabályosan közlekedő autóval karambolozott. A balesetben egy ember súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Stohl András elhagyta a helyszínt, mielőtt az értesített rendőrök megérkeztek volna. A rendőrök fóti lakásában fogták el, és állították elő az ismnert művészt, majd a vérvizsgálat során kiderült, hogy nagy mennyiségű alkoholt és drogot is fogyasztott. A kábítószerrel való visszaélés vádját ejtették, mert a színész vállalta, hogy elvonón vesz részt.
Két hét múlva áll bíróság elé Stohl András
December 14-én kezdődik Stohl András elsőfokú tárgyalása, a Budakörnyéki Bíróságon, súlyos testi sérülést eredményező ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.