A KT véleménye szerint ebből 10 módosító javaslat döntően valamely külső tétel előirányzatát kívánja módosítani oly módon, hogy az indoklásban valamilyen szaktörvényben meghatározott mérték megváltoztatására hivatkozik, de a javaslatot a szaktörvény módosításával nem támasztja alá.
További 20 módosító pedig megfelelő indok nélkül valamely külső bevétel előirányzatát növelné meg, és a Költségvetési Tanács 2011. évre vonatkozó becslése az érintett külső tételek esetében alacsonyabb, mint a kormányzati tervszám ezáltal módosított értéke. Emellett 29 módosító indítvány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékot kívánja csökkenteni, ezért nem javasolja támogatásukat a KT. A Költségvetési Tanács tág értelemben vett gazdaság- vagy társadalompolitikai szempontból nem vizsgálta az egyes javaslatokat (beleértve a KT előirányzatait érintőket), tekintettel arra, hogy nem feladata véleményt mondani célszerűségi, hatékonysági, és egyéb közpolitikai szempontokról - olvasható a KT véleményében.
A KT kiemelten kezelte a külső tételeket, valamint a KT által korábban már számszerűsített belső tételeket. (A közpénzügyi törvény a költségvetésben megkülönböztet belső, vagyis olyan tételeket, amelyek parlamenti döntés által viszonylag szabadon mozgathatóak, és külső tételeket, amelyek többnyire szaktörvény által, vagy más módon meghatározottak. Tipikus külső tétel az adósságszolgálat, illetve a kamatkiadás.)
A KT véleménye szerint 14 módosító javaslat formailag sem egyensúlyos, így a költségvetési egyenleg romlását eredményezné,
Emellett 7 módosító javaslat formailag egyensúlyra törekszik ugyan, de tartalmi szempontból nem tesz eleget a kötelező ellentételezés szabályának. A KT közvetlenül nem foglalt állást 16, valamely külső bevétel előirányzatát növelni kívánó módosító javaslat elfogadásával kapcsolatban. Ezek a javaslatok számszerűen összhangban vannak a Költségvetési Tanács 2011. évre vonatkozó előrejelzésével, de mégis szükségesnek tartotta a tanács, hogy felhívja a figyelmet a közpénzügyek fenntarthatóságát érintő kockázatokra.
A Költségvetési Tanács 80 módosító indítvány elfogadását nem javasolja
A Költségvetési Tanács (KT) az Országgyűlés plenáris ülése elé kerülő 117 módosító indítványból és a 119 kapcsolódó módosító javaslatból összesen 80 elfogadását nem javasolja - olvasható a KT összefoglalójából.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.