A kormányzati kommunikációs államtitkárság hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a kabinet döntött a költségvetési módosító indítványokról, ám "az ellenzéki képviselők által benyújtottak között nem volt olyan, melyet támogatásra alkalmasnak talált volna". A kormánypárti képviselői indítványok közül a kormány mindegyiket támogatja, de nem mindet eredeti formában, van ugyanis olyan módosító javaslat, amelyhez további változtatást javasolt az előterjesztő - tájékoztattak.
A kormánypárti képviselők által jegyzett módosító indítványok közül több is elvonná a Költségvetési Tanács támogatását. Elsőként a fideszes Varga József kezdeményezte a 835,5 millió forintból 825,5 millió átcsoportosítását a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnak. Őt követte frakciótársa, Rogán Antal három kapcsolódó módosító indítvánnyal. Az egyikben ő is roma ösztöndíjprogramokra adna 825,5 millió forintot, a maradék tízmilliót pedig - egy másik indítványában - az Országgyűlés Hivatalának biztosítaná. A harmadikban azt javasolja, hogy a büdzsé céltartalékából fedezzék a Költségvetési Tanács titkárságának megszüntetésével járó költségeket. Indoklása szerint ez a tanács feladatainak átalakítása miatt szükséges. Hétfőn az Országgyűlés emberi jogi bizottsága is beadott egy bizottsági kapcsolódó módosító javaslatot, amelyben ugyancsak roma ösztöndíjprogramokat finanszírozna a Költségvetési Tanács titkársága támogatásának csaknem egészéből, 825,5 millió forintból.
Egy ellenzéki módosító indítványt sem támogat a kormány
A kormány a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott ellenzéki módosító indítványok egyikét sem támogatja, de "befogad" minden, kormánypárti javaslatban megfogalmazott felvetést.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.