Csütörtökön tett feljelentést a férfi a nagykanizsai nő ellen. Az asszony ugyanis 275 ezer forintot kért tőle azzal az indokkal, hogy megnyerte a lottó ötöst, de a nyereménye utáni forgalmi adót nem tudja befizetni. A nő azzal áltatta hitelezőjét, hogy a pénz átvétele után a sértett és családtagjai több millió forintot kapnak majd tőle "hálája jeléül". A hiszékeny férfi az ajánlat hallatán még bankszámlát is nyitott, az ígért pénz azonban nem érkezett meg. A férfi ráadásául azzal is pórul járt, hogy lakását bérletbe adta a nőnek, aki távozása után jelentős tartozást hagyott hátra.
Lottó ötöst ígért egy nő pénzért cserébe
Többszörösen is becsapta egy nő azt a férfit, akitől pénzt kért azt hazudva, hogy az általa megnyert lottó ötösének áfáját akarja kifizetni - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.