Pap Judit elmondta, hogy eddig tisztázatlan körülmények között gyulladt ki az egyik autó a tűz pedig a mellette parkoló autóra is átterjedt. Személyi sérülés nem történt. A BRFK szakértő bevonásával vizsgálja, hogy történt-e idegenkezűség.
Kiégett két parkoló autó szerda este Budapesten a XIII. kerületben az Ipoly és a Hollán Ernő utca sarkán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Pap Judit elmondta, hogy eddig tisztázatlan körülmények között gyulladt ki az egyik autó a tűz pedig a mellette parkoló autóra is átterjedt. Személyi sérülés nem történt. A BRFK szakértő bevonásával vizsgálja, hogy történt-e idegenkezűség.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.