A hétfőn őrizetbe vett gyanúsított egymillió forintot adott kölcsön, s az összeg többszörösét követelte vissza, fenyegetve a hitelkérőjét - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság szóvivője. A szabolcsi megyeszékhelyen korábban egy másik, 41 éves uzsorást vettek őrizetbe, miután 580 ezer forint kölcsön helyett közel 1,5 millió forintot követelt vissza, sőt adósát arra kényszerítette, hogy testvérének autóját hamis adás-vételi szerződéssel tulajdonába adja. A szombaton elfogott férfit csalással is gyanúsítják, mivel egy általa színlelt verekedéssel kapcsolatban, 13 millió forintot követelt az "ügy" elsimítására és az állítólagos sérültek orvosi ellátásának költségeire.
Zsaroló uzsorást fogtak el Nyíregyházán
Zsaroló uzsorást fogtak el rendőrök Nyíregyházán; a 49 éves férfi fenyegetőzve a kölcsönadott pénznek a többszörösét követelte vissza adósától.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.