A kétharmados többséggel, függetlenként megválasztott Tétényi Éva polgármester azt elmondta, hogy a város költségvetésében idén mintegy kétmilliárd forinttal több a kiadás, mint a bevétel. Az önkormányzatnak még másfél milliárd forintnyi szabadon felhasználható kötvénye van, ezt nem hajlandó a korábbi vezetéstől örökölt pazarló rendszer fenntartására fordítani.
A polgármester úgy vélte, azért van szükség külső pénzügyi biztos segítségére, mert a helyi Fidesz-frakció nem hajlandó az együttműködni a jelenleg hiányt termelő büdzsé helyett a város alapfeladataira összpontosító, takarékos költségvetés elkészítésében, sőt újabb kölcsönökkel akarja elfedni a problémákat.
Tétényi Éva a legutóbbi testületi ülésen számot akart adni az önkormányzat helyzetéről, de a képviselő-testület fideszes tagjai nem engedték napirendre venni a kérdést. A polgármester ezért szóban tájékoztatta a jelenlévőket, hogy 1,2 milliárd forint a kifizetetlen számlaállomány, 20 milliárd forint a kötvénykibocsátás, a belső adósság 850 millió, az újszülötteket támogató Szent-Miklós Alapra 610 milliós lombard hitelt jegyeztettek be, továbbá 190 milliót nem fizettek be az alapba, 350 millió forint követelést pedig eladtak.
Az ülésen megszavazták a hozzászólási időkorlát eltörlését, majd a várost korábban tíz évig vezető Meggyes Tamás (Fidesz) felszólalásában azt mondta: 2009 óta "kötéltáncot jártak" a költségvetés összeállításakor.
Adósságrendezési eljárást kért Esztergom polgármestere
A város fizetőképességének helyreállítása érdekében adósságrendezési eljárást kért Esztergom polgármestere és megvétózta a Fidesz többségű képviselő-testület határozatát, amely szerint további hitelfelvételekkel tegyék rendbe a település gazdálkodását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.