A térségben három belvízvédelmi szakaszon van érvényben másodfokú készültség: a két felső-szabolcsi öblözetben, valamint az egykori Ecsedi-láp területén éjjel-nappal dolgoznak a szivattyútelepek. Ezek összesen naponta egymillió köbméter belvizet emelnek át a befogadókba, az idén átemelt vízmennyiség pedig meghaladja a 325 millió köbmétert - ismertette az igazgató.
A belvízi védekezés egyes szakaszokon - így például a tiszabercelin - már tavaly december óta tart. Bodnár Gáspár tájékoztatása szerint a helyzetet nehezíti a magas talajvízszint: az ilyenkor szokásoshoz képest 35 százalékkal nagyobb a vízzel való telítettsége a talajnak. A szakemberek számítása szerint az évi átlagcsapadék július végéig leesett a megyében, erre eddig még nem volt példa.
A következő hétre 30 milliméter körüli csapadékmennyiséget jelez a meteorológia, ez ronthatja a belvízi helyzetet - mondta a nyíregyházi vízügyi szervezet vezetője. A védművek és a vízelvezető rendszerek jó állapotban vannak, karbantartásukra a nyári csúcsidőszakban 1300 embert alkalmazott a közmunkaprogram és a közcélú foglalkoztatás keretében a vízügyi igazgatóság - tette hozzá Bodnár Gáspár.
Hétezer hektárt borít belvíz Szabolcsban
Jelenleg mintegy hétezer hektárt borít belvíz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az elöntött területek nagysága a csapadékos időjárás miatt tovább emelkedhet - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.