A védők az MTI érdeklődésére elmondták: ügyfelük panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen. Damu Roland részletes vallomásában "egyértelművé tette", hogy ártatlan, továbbá poligráfos vizsgálatot kért, hogy bizonyítsa igazát - mondták.A rendőrség az MTI érdeklődésére a délutáni órákban még azt közölte, hogy súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítottak elő egy 36 éves férfit, akit gyanúsítottként hallgatnak ki. A BRFK hivatalos tájékoztatása szerint a férfi 2010. november 17-én 20 óra körül felment az angyalföldi lakására a volt barátnőjével, majd ott feltehetően több alkalommal bántalmazta a sértettet, aki segítségért kiabált. Ezután a férfi fenyegette és kérdőre vonta, majd elengedte a sértettet, aki taxival hazament. Otthonról értesítette egy barátját, aki kihívta a mentőket.A 28 éves nőt a mentők kórházba szállították, hogy sérüléseit ellássák. A nő a kórházból értesítette a rendőrséget, és feljelentést tett a volt barátja ellen. Az ügyben a további eljárást a XIII. kerületi rendőrkapitányság folytatja le.A TV2 csütörtök koraeste kiadott közleménye szerint Damunak a Jóban-rosszban című sorozatból és a csatornától is távoznia kell. "Nagyon sok esélyt kapott már a csatornától, most azonban eljött a pillanat, hogy kimondjuk, nincs helye a TV2-nél" – írja közleményében Nagy Tamás, a sorozat producere.
Őrizetbe vették Damu Rolandot
Erőszakos közösülés bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség csütörtök este Damu Roland sorozatszínészt - erősítették meg az MTI információját a gyanúsított ügyvédei, Papp Gábor és Szigethy György.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.