A Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint módosult ugyanis a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló rendelet, amely előírja az egy fogvatartottra jutó terület minimumát. Mostantól „lehetőség szerint” kell csak biztosítani az eddig kötelező minimális mozgásteret.
A büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltak, a telítettség jelenleg közel 140 százalékos, és a szigorodó büntetőpolitika, valamint a kis értékű lopások esetén alkalmazható elzárások miatt ennek is a további jelentős növekedése várható. A Helsinki Bizottság tapasztalatai szerint a büntetés-végrehajtási intézetek eddig sem tartották be a törvény előírásait, nem ritkán a másfél négyzetmétert sem éri el az egy főre jutó mozgástér, holott férfiaknál 3, fiatalkorúaknál és nőknél pedig 3,5 négyzetmétert kellene biztosítani. Azzal, hogy a kormány lazít a jogszabályi előírásokon, nem oldja meg a problémát, viszont szembe megy a nemzetközi elvárásokkal.
Az emberhez méltó elhelyezési körülmények követelményét nem írhatja felül a "kreatív" jogalkotás. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata nem fog változni attól, hogy itthon – formálisan – jogszerűvé válik akár fél négyzetméteren is embereket fogva tartani, és a magyar börtönök tényleges zsúfoltsága nem lesz elviselhetőbb attól, hogy a kormány megpróbálja jogszerűvé tenni ezt az állapotot. A büntetés-végrehajtási rendszernek ugyanolyan nehéz lesz a fogvatartottak közötti konfliktusokat kezelni, az intézetek biztonságát garantálni, és ugyanolyan kilátástalan lesz az elítéltek visszailleszkedésének elősegítése is.
Emellett a Helsinki Bizottság elfogadhatatlannak találja, hogy a kormány a maga számára kibúvót biztosít a polgáraival szembeni kötelezettségei alól, míg fordítva természetesen elvárja a teljesítést. Ez a módosítás azt üzeni: az államnak nem kell teljesítenie a kötelezettségeit, ha az objektív körülmények azt nem teszik lehetővé. Vajon elfogadná tőlünk ugyanezt az érvelést az adóink befizetése kapcsán – teszi fel a kérdést a szervezet.
Jogszerű túlzsúfoltság a börtönökben?
A büntetés-végrehajtásban tapasztalható túlzsúfoltságot a kormány nem a fogvatartotti létszám csökkentésével enyhíti, hanem a jogszabályok megváltoztatásával kozmetikázza.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.