Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke azt mondta, hogy miután Kocsis István volt az Állami Privatizációs Zrt. vezérigazgatója akkor, amikor privatizálták a timföldgyárat és a hozzá tartozó létesítményeket, Kocsis felelős azokért a szerződésekért, amelyeket az ő vezetése alatt kötöttek meg. Az LMP négy hete kérte Fellegi Tamást, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. felügyeletéért felelős minisztert, hogy hozzák nyilvánosságra a volt Hungaluhoz tartozó ajkai timföldgyár és az ahhoz tartozó vörösiszap-tározó privatizációs szerződését, de ez nem történt meg.
Iszapkatasztrófa: a BKV felelősségét firtatja az LMP
A jelenleg a BKV Zrt.-t vezető Kocsis István felelősségét is vizsgálná az ajkai timföldgyár és vörösiszap-tározó ügyében az LMP - jelentette ki Jávor Benedek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.