A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn üdvözölte, hogy két olyan honlappal szemben is sikerült eredményesen fellépni a napokban a Magyar Tartalomipari Szövetség (Matisz), a szülők, az Internet Szolgáltatók Tanácsának (ISZT) jogi szakértői és a rendőrség összefogásával, amely kiskorúak jogait sértő képeket hozott nyilvánosságra.
Az internetes oldalakon kiskorúak közösségi portálokról önkényesen átvett képei jelentek meg, melyeknél a beleegyezésük nélkül feltüntették az érintettek nevét és lakóhelyét. Ezek mellett olyan fotókat is közzétettek, melyek megalázó helyzetben ábrázoltak embereket - közölte a médiahatóság az MTI-vel.
A személyiségi jogokat és az emberi méltóságot mélyen sértő fotókat a honlapokról ezúttal sikerült eltávolítani - írták, hozzátéve: "a terület megfelelő jogi szabályozottságának hiánya miatt ugyanakkor félő, hogy túlzottan sokáig működtek ezek a weboldalak ahhoz, hogy a fiataloknak egész életükre szóló gyógyíthatatlan lelki traumát okozzanak".
Az NMHH kiemelte: támogat és üdvözöl minden olyan civil törekvést, amely elősegíti az internetet használó kiskorúak védelmét, és kiáll azon szabályozási kezdeményezések mellett, amelyek megakadályozzák, hogy bárki kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön.
Szalai Annamária, a médiahatóság elnöke bízik abban, hogy az "értesítés-eltávolítás" eljárás hatékonyságának növelésével, s a területen működő civil és szakmai szervezetek tevékenységének további fejlesztésével a jövőben még eredményesebben lehet fellépni az interneten megjelenő jogsértő tartalmakkal szemben - olvasható a közleményben.
Lecsapott a médiahatóság
Az internetes oldalakon kiskorúak közösségi portálokról önkényesen átvett képei jelentek meg, melyeknél a beleegyezésük nélkül feltüntették az érintettek nevét és lakóhelyét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.