Az MSZP Közjogi Kabinetjének vezetője közölte, Lendvai Ildikóval jegyzett beadványukban aggályosnak tartják azt a Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter által, a kormány nevében benyújtott módosító javaslatot, amely szerint a jövő évi népszámláláskor rögzítenék a lakások címét is. A politikus azt mondta, választ várnak a Fidesztől, milyen garanciák vannak arra, hogy az így készülő lakáslistát nem kötik össze más nyilvántartásokkal.Szerinte nincs információ arról, hogy miért lenne szükség a lakások címének rögzítésére is. Úgy fogalmazott, hogy az MSZP-ben felmerült a gyanú arra, hogy a "Kubatov-lista" bővítéséhez akarnak jogalkotói segítséget nyújtani. Felhívta a figyelmet, hogy egy kistelepülésen ha a nem, a kor és a végzettség mellé a lakcímet is rögzítik, akkor konkrétan beazonosítható, hogy kinek az adatait vették fel. Hozzátette, ugyancsak gyanakvásra ad okot számukra a Semjén Zsolt által említett úgynevezett összmagyar regiszter tervezete.Emlékeztetett arra, hogy 2009-ben az MSZP-kormány készített törvényt a 2011 októberi népszámlálás kereteiről. Itt három területet, a természetes személyeket, a lakásokat és az intézményeket jelölték meg. A törvényjavaslatot az akkori köztársasági elnök, Sólyom László visszaküldte, mert abban nem szerepelt a vallási és etnikai hovatartozásra való rákérdezés lehetősége.Idén nyáron a jelenlegi kormánypártok nyitották meg újra a módosításra vonatkozó javaslatokat és ezekkel a témákkal is kibővítették azokat. A sajtótájékoztatón kérdésként merült fel, hogy az MSZP-frakció támogatja-e, hogy Gyurcsány Ferenc hétfőn azonnali kérdéssel fordulhasson Orbán Viktorhoz, illetve mi lenne annak témája. Lamperth Mónika erre annyit felelt, hogy "soha nem vállalkoztam jóslásra, most sem tudok".Arra a felvetésre, hogy az MSZP megszavazza-e Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését, azt mondta, hogy amit a volt miniszterelnök személyével kapcsolatban a kormány csinál "erősen feszegeti a jogállami kereteket". Hozzátette, nincs még ilyen indítvány, és reméli, hogy nem is lesz.
Ombudsmanhoz fordult a népszavazási törvény ügyében az MSZP
Ombudsmani állásfoglalást kért a népszavazási törvény tervezett módosítása ügyében két MSZP-s országgyűlési képviselő - mondta el Lamperth Mónika vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.