A nemzeti park őrszolgálata a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszalúc térségében kapta rajta a tettest, hogy hurokvetéses módszerrel védett állatfajnak minősülő ürgéket fog. A módszer lényege, hogy a rágcsálót a nyaka köré tekeredő hurok megfojtja. Mivel a haláltusa sokáig elhúzódik, ez állatkínzásnak minősül. A hurokvetéses módszert a vadak esetében is tiltja a vadászati törvény, alkalmazása önmagában is bűncselekmény.
A kilenc ürge fogásán tetten ért férfi azzal indokolta az állatok gyűjtését, hogy másképpen nem tudja etetni 13 gyermekét; az állatokat megették. A férfitól 75, ürge befogására alkalmas hurkot foglaltak le. A BNPI weboldala szerint a beszerzett állatorvosi vélemény megerősítette a gyanút, hogy a kilenc befogott ürgéből hat egyed vemhes volt, és összesen 27 magzatot hordott. Egy védett állat eszmei értéke tízezer forint.
A magyarországi állomány erősen megritkult, ezért a fajt 1982-ben védetté nyilvánították. Az Európa Tanács Berni Egyezménye is rendelkezik az ürge védelméről.
Ürgeevő természetkárosító ellen indul eljárás
Természetkárosítás és állatkínzás miatt kezdeményezett eljárást a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI) egy férfi ellen, aki ürgékkel etette gyermekeit - tájékoztatta a nemzeti park vezetője pénteken az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.