A Szaló Péter belügyminisztériumi területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár vezette bizottság mellett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is kérte a MAFI-tól, és vele együtt az Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézettől (ELGI), hogy a két állami háttérintézmény segítse a katasztrófa körülményeinek feltárását.
Fancsik Tamás utalva a MAFI pénzügyi ellehetetlenülésére azt mondta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztosítja a szükséges forrásokat a vizsgálatokban való részvételre is.
Az új igazgató megjegyezte: kinevezésével a minisztérium a MAFI pénzügyi és szervezeti megújítását bízta rá. A Földtani Intézet szervezeti átalakításával új forrásokat lehet feltárni, és ehhez járulhat hozzá az, hogy a MAFI és a Geofizikai Intézet tevékenységét és működtetését összehangolják, az ebből származó előnyöket kiaknázzák. Fancsik Tamás megjegyezte: tudomása szerint a korábbiakhoz képest nő a támogatás mértéke a készülő 2011. évi központi költségvetésben.
Jelenleg a Földtani Intézetben mintegy 100 millió forint hiányzik a biztonságos működéshez. Az intézet bevételei költségvetési támogatásból és szolgáltatások nyújtásából származnak. A 2008-2009-es években a menedzsment rosszul mérte fel a bevételi lehetőségeket, ezért keletkezett hiány 2010-re - magyarázta Fancsik Tamás.
A pénzügyi nehézségek ellenére is folyamatos a MAFI tevékenysége, amihez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyújt segítséget. Erre szükség van azért is, mert a környezetvédelmi és vízügyi hatóságok felkérték a MAFI-t és az ELGI-t az ország területén lévő ajkai vörösiszap-tárolóhoz hasonló zagytározók gátjainak biztonságát és stabilitását elemző tanulmányokat készítésére.
A MAFI és az ELGI a Magyar Bányászati és Földtani Hivatallal (MBFH) együtt alkotja a földtani közigazgatást, azaz biztosítja az ásványvagyon-politika tudományos alapjait és a működtetését. Állami háttérintézményként nemcsak a jogszabályok előkészítését segíthetik a birtokukban lévő tudással, információkkal - hangsúlyozta Fancsik Tamás -, hanem a magyar ásványkincs kutatására majdan kiírandó koncessziós pályázatokat is. Ezzel az igazgató arra utalt, hogy a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) nemrégiben egész Magyarországot zárt területté nyilvánította a nemzetgazdaságilag stratégiainak minősülő természeti kincsek kutatására, ami azt jelenti, hogy Magyarországon, az eddigiektől eltérően, csak koncesszióban lehet majd bányászati kutatást folytatni.
A földtani intézet is vizsgálja az iszapkatasztrófa okait
A Magyar Állami Földtani Intézet (MAFI) is tagja annak a munkacsoportnak, amelyik az ajkai-kolontári vörösiszap-katasztrófa okait vizsgálja - mondta el Fancsik Tamás, a MAFI október 15-ével kinevezett új igazgatója az MTI kérdésére pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.