Az ügyvéd elmondta, hogy az orvost nem a szolgálati feladataival összefüggésben gyanúsították meg, hanem egy konzorcium által létrehozott Telepíthető Gyorsdiagnosztikai Laborral kapcsolatban, aminek a szakmai projektmenedzsere. A jegyzőkönyv szerint a konzorciumnak négy tagja van: a Magyar Honvédség Egészségvédelmi Intézete, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Mobio Chem Kft. és a Medyag Kft.
Paraizs József kifejtette: "ügyfelét olyan bűncselekménnyel vádolják, amihez nem volt eszköz a kezében". A sikkasztás a rábízott vagyonnal összefüggő cselekmény, de ügyfelének, mint szakmai projektvezetőnek nem volt utalványozási jogköre, tehát nem volt aláírási joga a kifizetésekhez.
Az orvos keddi őrizetbe vételével kapcsolatban védője elmondta: szolgálati helyén, a Honvédkórházban kereste fel az ügyészség és közölték vele, hogy házkutatást tartanak nála, amit ügyfele tudomásul vett. Ezután a házkutatás folytatódott a - gyanúsításhoz kapcsolódó - projektirodában, majd a lakásán, ahonnan a Budapesti Katonai Ügyészségre mentek.
Paraizs József hangsúlyozta: ügyfele a keddi tárgyaláson a bíró előtt felhatalmazta, hogy hozza nyilvánosságra, miszerint éhségsztrájkba kezd és csak vizet hajlandó fogyasztani, hogy így tiltakozzon meggyanúsítása és letartóztatása miatt.
Balogh Zoltán a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az MTI megkeresésére pénteken elmondta, hogy valóban indult büntető eljárás az ügyészségen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt a hónap közepén.
Az ügyben kedden gyanúsítottként hallgattak ki egy személyt, aki az Állami Egészségügyi Központ állományába tartozik - mondta Balogh Zoltán. Őrizetbe vételét követően az ügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását, amelyet csütörtökön a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa egy hónap időtartamra el is rendelt - tette hozzá. Az orvos őrizetbe vételét a Magyar Nemzet pénteki számában közölte.
Előzetesben a Honvéd Kórház főorvosa
Jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt helyezték előzetes letartóztatásba a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ egyik osztályvezető főorvosát. A letartóztatás előtt házkutatást tartottak a kórházban és az orvos lakásán is.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.