A Boeing 737-700 típusú gépek naponta háromszor kínálnak összeköttetést Budapest és a holland főváros schipoli légikikötője között. Januárban indítja új járatát Budapestre az "ötcsillagos" légitársaságként ismert Qatar Airways. Az öböl-menti ország légitársasága egyelőre Airbus A 320-asokkal közlekedik Doha és Ferihegy között, heti négy alkalommal.
A Ryanair által megszüntetett Glasgow-Prestwick helyett a manchesteri bázisú Jet2.com légitársaság indít új járatot Skóciába, Edinburgh-ba. A Ryanair megszüntetett dublini járatára válaszul pedig a Malév sűríti az ír fővárosba közlekedő repülőinek számát. Tavaly télen szüneteltette ezt a szolgáltatását a Malév, az idén azonban heti 6 alkalommal repül a szigetországba.
Az olcsó légitársaságok piacán is erőteljes a növekedés: a Wizz Air két új törökországi járatot is indít Budapestről. Az Airbus A 320 gépek Isztambul új "fapados" repülőterére viszik el az utasokat, míg a másik járat az antalya-i üdülőkörzettel kínál rendszeres légi összeköttetést. A hosszútávú járatok piaca is bővül: áprilistól napi járatot kínál az American Airlines Budapest és New York Kennedy repülőtere között. Az amerikai légitársaság Boeing 767-300-as óriásgépeivel utazók az American további 300 kül- és belföldi járatát érhetik el az Egyesült Államokban.
A magyar főváros versenyképességét növelheti az a tény is, hogy az elmúlt napokban Ausztriában is bevezették a légiadót, követve Németország példáját. Az új, környezetvédelmi okokra hivatkozva bevezetett díj az utazás távolságától függően 8-40 euróval drágítja meg a jegyeket a német és az osztrák utasok számára. Az intézkedést hevesen bírálta egy sor légitársaság is és jelezte: az Európai Bizottsághoz fordulnak tiltakozásul az új adó bevezetése ellen. A Ryanair éppen pénteken jelentette be, hogy a ferihegyi reptérről az utolsó járatát indítja.
Új járatokkal bővül a ferihegyi reptér téli menetrendje
Új járatokkal bővül a ferihegyi reptér téli menetrendje: már a hétvégén a KLM holland légitársaság újraindítja amszterdami járatát - közölte a repteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-vel pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.