"Nem volt egyeztetés a Fidesz és a KDNP között, sem mielőtt Lázár János frakcióvezető úr a bejelentést megtette, sem azóta" – nyilatkozta a Népszabadságnak a kereszténydemokraták parlamenti frakcióvezetője, hozzátéve: azután alakítják ki álláspontjukat, ha megtörtént az egyeztetés. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy ez mikor lesz. Megjegyezte: van logikája annak, hogy azok a tilalmak, melyek a népszavazási kérdéskört érintik, legyenek érvényesek az Alkotmánybíróság működésére is. A lap felvetésére, hogy ha változatlan formában szavazzák meg ismét a különadóról szóló törvényt, azaz visszamenőleges hatállyal, az nyilván alkotmányellenes lesz. Harrach Péter megismételte: akkor lesz hivatalos álláspontjuk, ha megtörténik a Fidesszel az egyeztetés. Előzetesen Szijjártó Péter sajtótájékoztatón azt mondta: "Jó reményekkel lehetünk az iránt, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői egytől egyig mellé állnak majd ezeknek a jogszabálytervezeteknek".
Nem egyeztetett a Fidesz a KDNP-vel Lázár javaslatáról
Harrach Péter a Népszabadságnak azt mondta, mindent elképzelhetőnek tart egyelőre, még azt is, hogy tartózkodik a KDNP-frakció, vagy esetleg nemmel szavaz a Lázár János nevével fémjelzett 98 százalékos különadótörvényre, illetve az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosításra.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.