Esztergom korábbi jegyzőjét, dr. Csomor Sándort a képviselő-testület 2005 októberében eltávolította, ám a bíróság 2007 februárjában visszahelyezte eredeti munkakörébe. Mire az ügy jogerősen lezárult, az elmaradt illetmény és kamatai, valamint a közterhek megfizetése már 60 millió forintot kóstált. Csomor Sándor székét időközben más foglalta el, a bíróság 2007 augusztusban 200 ezer forint végrehajtási bírságot szabott ki, de nem a polgármesteri hivatalra, hanem az önkormányzatra. Fél évvel később az esztergomi bíróság 500 ezer forintos bírságot rótt ki, néhány hónappal később pedig Meggyes Tamást, az önkormányzat vezetőjét bírságolta meg félmillió forintra - írta az ügy előzményeiről a zalaihirlap.hu. A részletekért kattintson ide.
Félmilliós kártérítést kér Meggyes Tamás
Félmillió forint kártérítést kér személyiségi jogai megsértése miatt Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságtól - írja a zalaihirlap.hu.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.